,

Civirsh, az ízületeket tisztító, méregtelenítő mozgásforma

Két hete lehetőségem volt egy olyan tanfolyamon részt venni, melyet már korábban kipróbáltam, és mindenképp szerettem volna oly módon elsajátítani, hogy itthon, saját magam rendszeresen tudjam végezni. Ha van valami betegséged, akkor mindenképp tanácsolom megtanulni, ha nincs, akkor meg azért, hiszen tudjuk, hogy a megelőzés mindennél fontosabb.

A kezdeti nyak bemelegítés után úgy gondolhatjuk, hogy itt nagy dolgok nem lesznek, de 1 óra múlva bizony megizzadtunk annak ellenére, hogy semmilyen aerob mozgás nem volt benne. Lassú, finom mozdulatokkal mozgattuk át a testünk minden porcikáját, stressztől megszabadulva raktuk helyre az energetikai rendszerünket a meridián pályák mentén.

Jellemző volt a gyakorlatok ki-/megtartása, feszítése, melyek hosszú távon fejlesztik a koncentráló képességet, és kitartóvá teszik az embert mindamellett, hogy remekül tisztítja és méregteleníti a testet. Bár az “Eget támasztó”, a “Faág” és a “Falevél oldalra” gyakorlat után már minden vágyam az volt, hogy leengedhessem a kezem. 🙂

civirsh1A “Civirsh” mozdulatai a keleti harcművészeti gyakorlatokon alapulnak. A gyakorlat olyan elemeket tartalmaz, amelyek a külső energiát képesek befelé irányítani, így a testen belüli chi-t növelve a test öngyógyító energiáját mozgásba hozzák. Egy tisztító folyamatot indít el a szervezetben, ami által a test képes regenerálódni és meggyógyulni. Az energia keringése az idegpályák mentén zajlik. Az idegek az 5 tömör és a 6 üreges szervvel és végtagokkal, ízületekkel közvetlen kapcsolatban vannak.

A keleti felfogás szerint a betegségek oka többnyire az egyensúly megbomlása. A csatornákban valahol blokk alakul ki külső okok vagy belső feszültség, stressz eredményeképpen. A blokk eredménye pedig pangás az egyik oldalon, valamint túl sok, elfolyni nem képes energia a másik oldalon.

A belső energia csak tudatos mozgásokkal indítható el. A mozdulatok ereje képes a belső energiát kifejleszteni és továbbterjeszteni. Ez az energia minden ízületet és belső szervet tisztít, közvetlen hatással van pl. a hormonrendszerre és az emésztésre, de még a látásra is.

Ez a gyakorlatsor mindenki számára könnyen elsajátítható és biztonsággal alkalmazható. Tehát, akár gerincproblémák, akár reumás panaszok vagy ízületi kopások esetén is “igénybe vehető”.

civirsh2Ugyanakkor ezeknek a gyakorlatoknak a “mellékhatása”, hogy remekül formázza az alakot. A Civirsh zsírégető gyakorlatai tisztítják a vért, erősítik a hátgerinc alsó régióját, felgyorsítják az anyagcserét, így a felesleges anyagok képesek eltávozni a testből. A mozdulatoktól a kötőszövetben helyreáll a mikrocirkuláris keringés, fellazulnak a zsírszövetek. Ezáltal a zsír előbb a sejt közötti állományban, majd a nyirokrendszeren és a vénás keringésen keresztül, a vesén át távozik a szervezetből. Rendszeres gyakorlása minden erőfeszítés nélkül meghozza a várt eredményt!

Bővebb információt a tanfolyamról és a gyakorló órákról ITT olvashattok.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.