Hogyan vészeljük át az influenzát 1 nap alatt?

Itt az influenza szezon. Ha már elkaptuk, sajnos vannak kellemetlen tünetek, de általában 3-5 nap alatt felépül a szervezet belőle. Persze csak akkor, ha elég erős volt előtte is, és támogatjuk kellően különböző praktikákkal. Mivel vírus okozza, így antibiotikumra nincs szükség, az orvosok is elsősorban a láz csillapítására helyezik a hangsúlyt. Én azon a véleményen vagyok, hogy a láz szükséges a betegség leküzdéséhez, hiszen a magasabb testhőmérséklet elpusztítja a szervezetben lévő kórokozókat. Én 39 fokig semmiképp nem csillapítok lázat, és még utána sem, ha nincs nagyon rossz közérzet.

Most leírom nektek, hogy hogyan is vészelte át a 12 éves lányom az influenzát 1 nap alatt.

Csütörtökön az iskola után a nagylányomat elvittem úszni. Már akkor feltűnt, hogy egy kissé kedvetlen. Úszás után hazaértünk, vacsora, majd korán lefeküdt aludni. Ekkor már éreztem, hogy kissé meleg (nem szoktam lázat mérni, egyszerűen egy puszival érzékelem a láz mértékét), meg fájt a feje és a szeme is. Ezért kapott 1 szem zyflamendet. (sajnos már nem lehet kapni, helyette a gyógygombát vagy a WiseTree Kurkuma spektrumot javaslom).  Ez egy természetes, növényi hatóanyagú lázcsillapító, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő szer. Emellé még kapott 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt.

Egy kicsit részletezném a fentebb említett két szert.

A C-food nem egyszerűen egy C-vitamin, jóval több annál. Mivel fermentált, így hasznosulása sokkal jobb az egyszerű növényi hatóanyagú C-vitaminnál. A fermentációs eljárás során lactobacillusok és enzimek képződnek. Ezáltal a 250 mg C-vitamin mintegy 4000 mg mennyiségnek felel meg.

A Yestimun® Béta-glükán egyedülálló 1,3/1,6 glükán poliszacharid (250 mg) – természetes béta-glükán, amelyet egy nagy tisztasági fokú, szabadalmaztatott élesztőgombafaj (Saccharomynes cerevisiae) sejtfalából nyernek ki (az összetevő 40 feletti szabadalommal rendelkezik). Ez a kivételes összetevő stimulálja az emberi immunrendszer védőmechanizmusait. Az 1-3, 1-6 béta-glükánok mozgósítják  a természetes ölősejteket és neutrofil granulocitákat.

Azt gondolhatjuk, hogy micsoda újdonság ez a béta-glükán. Nos, nem. Az igazság az, hogy a béta-glükánok évezredekig ott voltak mindennapi táplálékunkban (gondoljunk csak a mikroszkopikus penészgomba telepekre vagy az apró fekete foltokra az almákon), de a nagyüzemi hiperhigiénikus, minőségbiztosított élelmiszeripar kialakulásával a többszörösen kezelt, feldolgozott, elgázosított és besugarazott élelmiszerekből eltűntek. Tehát pl a körtén lévő fekete foltok béta-glükánok.

Péntek reggel még melegebb volt a kelleténél, így nem ment iskolába. Reggel kapott ismét 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt, Emellé 20 ml imsysert is ivott, melynek a bélflóra támogatásában van fontos szerepe. Az imsyser nem más, mint a gyógyszertárakban kapható normaflore, csak annál 100x hatékonyabb.

Ezenkívül napi kétszer kapott 5 ml olajfalevél kivonatot (sajnos már ez sem kapható, de helyette tudom ajánlani a 7-gomba komlexet, mert ez tartalmaz olajfalevél kivonatot.) Ez egy természetes vírus- és baktériumölő készítmény, mely mindemellett kiemelkedő antioxidáns hatással is bír.

A nap folyamán egész nap aludt! Ez szintén nagyon fontos, hiszen így tudjuk támogatni a gyógyulást. Főztem 1 liter bodza-hársfa teát, melybe 2 evőkanál herba került. Ezt a nap folyamán megitta.

Mivel étvágya nem volt (milyen okos a szervezet, a gyógyulásra összpontosít, nem kell az emésztésre energiát fecsérelni), de azért mégis legyen valami tápanyag a szervezetében, ezért préseltem neki alma-répalevet. Ebből ivott kb. 2x 3 dl mennyiséget.

Péntek este már a kezében volt a telefon, úgyhogy ez már a gyógyulás jele. Azóta sincs láza, és az étvágya is visszajött. A fentebb említett készítményeket még szombat-vasárnap kapni fogja, hétfőn remélhetőleg már kellő erővel fog tudni menni a megyei úszóversenyre.


Én itt vásároltam meg az ajánlott termékeket:

Imsyser

C-food

Béta-glükán

WiseTree Kurkuma spektrum

7-gomba-komplex

Ajánlott oldalak:

Természetes gyógyír nátha és influenza ellen… különleges fűszerkeverékkel

Gyömbértea az influenza és a megfázás ellen

5+1 legismertebb immunerősítő gyógynövény