Ismered a Magyar Termék védjegyet?

A tudatos vásárlók arra is odafigyelnek, hogy a nagy bevásárlóközpontok helyett piacon, helyi boltokban, magyar termékeket vásároljanak. A Magyarországon készült, helyi termelő által készített termékek vásárlásával nemcsak a helyi gazdaságot, a hazai termelőket támogatod, hanem környezetvédelmi érvek is szólnak mellette, hiszen a rövidebb szállítási útvonal egyúttal kevesebb szén-dioxid kibocsátást is jelent.

2014. szeptember 1-től lépett hatályba a Vidékfejlesztési Minisztérium magyar termék rendelete. Ez egyértelművé teszi a vásárlóknak, hogy a vásárolt termék összetevői magyar alapanyagból, Magyarországon készültek-e.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek az élelmiszerek egészségesek (pl. bio, minőségi alapanyagok) is, “csupán” a vásárlók jobb tájékoztatását, a magyar termékek kiemelt pozícióját biztosítja. Az egészségünket más védjegy szolgálja, erről egy későbbi bejegyzésben írok.

A gyártóknak önkéntes alapon fel lehet tüntetni az élelmiszereken a “Magyar termék”, a “Hazai termék” és a “Hazai feldolgozású termék” jelölést. A kategóriák használata nem lesz kötelező, de aki ráírja a termékére, hogy magyar termék, annak meg kell felelnie a szabályoknak.

Magyar Termék

A magyar termék minősítés kizárólag akkor tüntethető fel az árun, ha az 100%-osan magyar alapanyagból, Magyarországon készült. Vagyis a növényi eredetű élelmiszer alapanyagait belföldön termesztették, a vadon termő növényt Magyarországon gyűjtötték, kezelték, csomagolták. Az állati eredetű élelmiszerekhez felhasznált állatok itt születtek, azokat határokon belül tenyésztették, dolgozták fel, illetve a halakat honi vizekből fogták ki, a vadakat pedig Magyarországon ejtették el.

Hazai Termék

Hazai terméknek akkor nevezhető az élelmiszer, ha összetevőinek legalább 50 százaléka magyar és a feldolgozás minden egyes lépése Magyarországon történt.

Hazai feldolgozású termék

Ide tartoznak a Magyarországon feldolgozott, de többségében import – összetevők kevesebb, mint 50%-a hazai  eredetű összetevőket tartalmazó élelmiszerek.

Itt találod meg a “Magyar Termék” védjegyes termékeit.