Példamutatás mindenek előtt

Szerintem csak akkor tudunk hitelesek lenni, ha mi is valóban azt tesszük, amit mondunk. Ne várjuk azt a gyerekeinktől, hogy egészséges ételeket, gyümölcsöket, zöldségeket, édességeket egyenek, ha tőlünk, szülőktől nem azt látják.

“Egy anya elvitte Mahatma Gandihoz a kisfiát. Így könyörgött:

– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
– Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot”

Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.

(Dan Millman – A békés harcos útja)

Az is nagyon fontos lenne, hogy ne hozzunk döntést a gyerekünk helyett. Sokan úgy gondolják, hogy az én gyerekem úgysem fogja megenni az egészséges csokit, a kölest vagy éppen a bulgurt, mert én sem szeretem, vagy éppen nem ismerem.

Adjuk meg a gyerekeinknek az esélyt arra, hogy minél több egészséges étellel ismerkedjenek meg, és ne befolyásoljuk a véleményünkkel.

Most itt a lehetőség, tegyünk a mikulás csomagba olyan édességeket, amiket még nem evett gyermekünk. Egy a fontos, hogy az egészséges legyen!

Ez természetesen nemcsak a táplálkozásra vonatkozik, hanem egyéb tetteinkre is. Ezen azt értem, hogy az élet minden területén mutassunk példát… a kevesebb tévézéssel, a számítógépezéssel, a telefonozással, több mozgással, kirándulással, jókedvvel… de az is nagyon fontos, hogy kitartsunk az elveink, a tetteink mellett. Ha úgy gondoljuk, hogy olyan “barátok” közé kerültünk, akik kihasználnak minket, akkor álljunk ki jogainkért, ne hagyjuk, hogy “eltapossanak” minket. Hiszen a tetteink alapján ítéljük meg egymást. Ha nincs takargatnivalónk, akkor félnivalónk sincs…

Tehát éljünk egészségesen, boldogan, példamutatóan… akkor gyermekünk is kiegyensúlyozott felnőtté fog válni. 🙂

Egy csodaszép idézettel zárom gondolataimat, mely így karácsony közeledtével megszívlelendő.

“Karácsonyi ajándék tippek:
Az ellenségednek, megbocsájtás.
Az ellenfelednek, tolerancia.
A barátodnak, a szíved.
Egy vásárlónak, szolgálat.
Mindenkinek, emberszeretet.
Minden gyereknek, jó példa.
Önmagadnak, tisztelet.”
(Oren Arnold)